Vidáman ébredtünk, vidáman indultunk, szokásos reggeli szendvics pakolás, búcsúzás a mindig kacagó gyermekektől, akik befogadtak otthonukba egy éjszakára.

Aztán nagyon hamar elszomorodtunk mikor megláttuk az előttünk magasan ívelő hegyeket amiken át kell tekerni. Nehezen, de sikerült megérkezni a váralmási várhoz, hmm teljesen személyes vélemény: Kopacz Ági előadása érdekesebb volt mint maga a vár, ha valamiért akkor talán azért megérte odáig kimászni, na de amúgyis kilométer hiányos a társaság, kellenek az ilyen plusz hegyre tekerések, jobban mondva tolások.

A vár tetejéről amúgy nem sikerült senkinek sem megszerezni a három alapszínűre tervezett zászlót-magyarul tricolort.

Mikor már mindenki kezdte frusztráltnak és depressziósnak érezni magát, mivel még nem láttunk egy templomot sem, végre megérkeztünk a Farnasi templomhoz. Rigó Csaba emlékplakettet érő előadást tartott a kis templomról, de plakett helyett kérdésekkel, beleröhögésekkel, majd végül egy vastapssal jutalmaztuk, amiről kiderült hogy a református templomokban tiltva van.

Nem elég, hogy mindent elmondott a kazettás mennyezetekről úgy általában, a Kalotaszegi református templomokról, az Umlingek legrégebbi műveiről, amelyek ebben a templomban találhatóak, hanem még egy bónuszt is kaptunk tőle a végén: egy római kori oroszlán formájúra faragott kő! Az oroszlán nehezen felismerhető, de az egyertélműen látszik, hogy nagyon régi.

Közben a csoport két táborra oszlott, a vita tárgya az erdélyi magyarság milyensége

1.) barbárok voltunk, és szerencsére a szászok és a hozzájuk hasonló fejlett népek megcivilizáltak, vagy

2.) már eleve civilizáltan érkeztünk annak idején a mai Középeurópába, ami talán már csak fogalom, ebben a formában hogy Középeurópa.

Innen újabb hegy, amit véletlenül sem kerültünk ki, megmozgatni sem tudtuk, ezért átmásztunk rajta. A mászást sokan unták, ezért ilyen ocska kifogásokkal, mint lánc elszakadás, tengelytörés, gumi kipukkadás megálltak. Voltak akik szomorúak voltak, és unták, ők egy jó nagy, tökös eséssel próbálták feldobni a napjukat, én személy szerint a kaszkadőrködésre tervezett, szexi kaszkámat akartam kipróbálni egy kemény vettetőzéssel.

Következő megállónk: Magyarbikal, túránk során itt találtuk az első, egyesek szerint Kós Károly által elcseszett, mások szerint helyrehozott templomot, ilyenből még sokat fogunk látni. A falubéliek mindenesetre büszkék a templomra, és a hely szellemére. Frappáns megállapitás a templomkertben: közös vonása a kalotaszegi templomoknak, hogy mindenik aljában jólesik egy sör, egy szendvics, egy kis pihenés, vagy egy ölelés.

Bikalról egy minimum 60% -os lejtőn másztunk fel már megint, mindenkit kicsinált, de szerencsére maradt egy annyicska energiánk, hogy bejussunk Bánffyhunyadra, ahol a gyönyörű templomnak egész komoly konkurenciát jelentenek a ….. hát a gyönyörűnek az ellentéteként jellemezhető cigánypaloták. Amúgy a visszatérés az urbánus környezetbe cimű fejezet senkinek nem tetszett. Hunyadon megpihentünk a szó szoros értelmében egy fafaragó műhelyben, ahol Kudor István beavatott minket a fafaragás titkaiba. Ettől még nem tud senki közülünk szépen faragni, de legalább láttuk hogy kéne.

Sakkor megint tempó tempó tempóóóó, nehogy lekéssünk a várva várt táncházról. A táncház pont olyan lett amilyenreszámítottunk, szükségünk volt egy kis zenés táncos mulatságra már, és amúgyis megérdemeltük, mert erőst sokat tekertünk s erőst ügyesek voltunk.

A pálinka egyeseket segített másokat gátolt a táncban, de legalább mindenki jól szórakozott. Ha már táncolni nem is tud, legalább a tiszta szobából ellopott szűrben s szoknyában feszítsen. Danolászva, kalotaszegi tánclépésekben tértünk vissza a szállasra s nyugovóra.

Elküldve: 2009. augusztus 11., 12:40-kor. A válaszokat követheti RSS 2.0-vel. Both comments and pings are currently closed.