1.nap (aug. 8.)
Az első nap végével kezdenénk az első nap kezdetét, ugyanis sokunk azzal az érzéssel kezdte az ötödik honismereti bringatúrát, mintha az előző évit folytatná- ahogy mondják egyből. Vissza a kezdetek kezdetéhez, értve ezalatt az érkezést péntek este: welcome drink, vidámkodás, duhajkodás, András Imola születésnapja, egymásnak örülés, a többit hmm, a sírba visszük magunkkal. Utolsó első esti felvonás: mérai iskola, pozitív gondolatokkal és sok pálinkával a fejünkben, ki elvárásokkal, ki anélkül, lefekszik a társaság.
Szombat a biciklizés szempontjából a legkönnyebb nap, programok szempontjából a egyik legdúsabb.
Villám templom és tájházlátogatás Mérán. A templomban rendkívüli kisugárzással rendelkező lelkésznőtől megtudtuk, milyen szigorú szabályok szerint ülnek a hívők a kalotaszegi templomokban: az apraja a nagyjától, az emberek az asszonyoktól külön, a fiatal legények és lányok egymásnak háttal – de így is megtalálják a módját a szemezésnek hihi. Kevésbé izgalmas információ: a mérai templom más mint a többi kalotaszegi templom.
Tájháznál: dilemma – a magasan vetett, szépen díszitett ágyban alól vagy felül alszanak a fiatalok, az alattuk vagy fölöttük alvó öregek hagyják-e őket aludni a nászéjszakán?
A zsúfolt motívumú bútorok megcsodálása után gyorsan elindultunk Magyarvistára, csapatokba szerveződve. Kifejezetten említésre méltóak a csapatok nevei: Száguldó hangulatharcosok, Vigyorgó sityakosok, Békésen hasítók, Precíz pucájúak, Wolf – problémamegoldók, Rucagergetők.
Magyarvistán gyönyörű templom, az Umling család mesterműveivel. A lelkész “csávó” stílusa enyhénszólva furcsa, semmiképpen sem a templomhoz méltó.
A nagyon finom, templomkertben elfogyasztott, ebéd-szendvics- után egyenesen béereszkedtünk a legnagyobb vistai kőfaragó műhelybe, ahol Pisti, a kőfaragó, a kőtörő gépek zajával konkurálva elmondta, hogy a vistai kő, mészkő, a pora bátran fogyasztható emberek és állatok által, valamint a világ második legnagyobb épülete, a bukaresti kászá popórululy is vistai faragott kővel van díszítve.
Next stop, Türe, ahol Vistával ellentétben a templom annyira nem látványos, de a lelkész stíusa annál inkább.
A templom előtt rendkívül kedves fogadtatásban volt részünk, László György, türei születésü író, és Erzsébet asszony forró fánkkal, hideg pálinkával és nagyon meleg szívvel várt minket a Bánffy kúria udvarán.
Meghatódva és szinte hihetetlen csendben csüngtünk Gyuri bácsi szavain, aki Kalotaszeg történelmén és szokásain kívül, a honismeret fontosságáról is beszélt.
Nagyon nehezen, de végül otthagytuk Gyuri bácsit, feltelve az ő optimizmusával, ami az erdélyi felemelkedést, megmaradást illeti. Célba vettük esti szálláshelyünket, Mákófalvát, egy rövid megállóval a nadasdaróci műemléktemplomnál, ahol láttuk kalotaszeg legrégebbi, de egyben legkevesebb haranglábbal rendelkező tornyát. A haranglábat következő nap látjuk meg, mert 1 km-rel odébb van.
Kérünk mindenkit, hogy ne sértődjön meg ezen, de mi bizony magunk közt, gondolatban “osztjuk” a nagyszerű embereknek az “erdélyi fasza csávó” díjat. A megnevezés mégha profán is, részünkről nagyon nagy elismerést takar, az olyan embereknek adjuk, akik egyfajta követendő példaképeinkké válnak valamiben.
Mákófalván Szabó Zsolt várt ránk, akit mi bizony ebbe a kategóriába sorolunk és a napunkat úgy zárta, hogy mindamellett, hogy sok mindent megtudtunk Kalotaszegről, Kós Károlyról, mosolygós szellemisége járt minket át, mellyel úgy térhettünk nyugovóra, hogy tudtuk, ez a nap nem volt hiábavaló.
